„IDE MINDEN ÉVBEN EL FOGOK JÖNNI” – Ezzel a mondattal indult több mint negyven kozmetikus az Afrodita Magyarország idei évi négynapos tanulmányútra Szlovéniába,Rogaska Slatinára, a festői szlovén kisvárosba, ahol a márka több mint
49 évvel ezelőtt született, és azóta Európa-szerte ismertté vált.

Professzionalizmus családias hangulatban – ezzel a három szóval jellemezhetném összefoglalóan az együtt töltött napokat, ahova szerkesztőségünket is meghívták.
Innovatív receptek
Az anyacég nemzetközi tréner csapata a magyarországi képviselettel karöltve gondoskodott arról, hogy a résztvevők üzleti és szakmai képzése a lehető leghatékonyabb legyen, és mindenki elsajátíthassa és megtanulhassa az innovatív „recepteket” a sikeres szalonműködéshez. A szakemberek megismerkedhettek a legújabb szalonkialakítási trendekkel, a szalon interiör kialakításával. Ugyanakkor azt is megtanulhatták, hogy hogyan legyen a szalon vonzó mágnes a vendégek számára.

A szolgáltatási paletta kialakítása
A szolgáltatási paletta kialakítása és fejlesztése központi téma volt a tréningen, esettanulmányok bemutatásával tehettek szert új ismeretekre a résztvevők. Részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy hogyan vezessenek be egy új kezelést a kínálati palettára, s hogyan adjanak el új szolgáltatásokat. Emellett kiemelt fontosságú téma volt a home care termékek értékesítésének és ezek marketingstratégiájának az ismertetése, elemzése és az ehhez kapcsolódó tapasztalatok megosztása.

Win Up-Lift kezelések
Elméleti blokkban ismerhették meg a kozmetikusok a nemrég bevezetett Win Up-Lift termékcsalád termékeit, hatóanyagait és ezek használatát, majd nemzetközi oktatók segítségével minden résztvevő elsajátíthatta a kezelés lépéseit.
Anticelullit stratégia
Az
„Anticelullit stratégia” napon a cellulit elleni harc legújabb vívmányairól
hallhattak előadást a kozmetikusok, bevált kezelési recepteket és metódusokat
ismerhettek meg, majd az oktatók útmutatása segítségével begyakorolhatták a különböző
kezelési eljárásokat.
Az együtt töltött négy nap profizmusát és nemzetköziségét jókedv és
felhőtlenség jellemezte, amelyet szabad programok is színesítettek. A csapatnak
lehetősége nyílt arra, hogy meglátogassa az Afrodita Beauty Centert és az Afrodita
Referenciaszalont. Emellett megismerhettük a város és a régió történelmét,
nevezetességeit, festői tájait és nem utolsósorban a szlovén borkultúrát,
amelyre egy borkóstoló kapcsán került sor a cég borbirtokán, lélegzetelállító
környezetben.

A négy nap egyrészt új szakmai ismereteket adott a résztvevőknek, másrészt
megerősítette bennünk, hogy olyan csapathoz tartoznak, ahol mindenki számít,
ahova tartozni jó. Köszönjük a meghívást!
Írta: bm
www.beauty-forum.hu